Legyél Te is kazinczys!

Három képzési forma, egy közös cél. Találd meg az érdeklődésedhez és képességeidhez legjobban illő utat!

csoportmunka
A négy évfolyamos képzés azoknak kínál jó lehetőséget, akik biztos nyelvtudást szeretnének szerezni, miközben többféle továbbtanulási irány előtt is nyitva hagynák az utat. Az emelt szintű angol- vagy németnyelv-oktatás mellett széles körű gimnáziumi képzést biztosítunk. Az utolsó két évben a diákok érdeklődésüknek és továbbtanulási terveiknek megfelelő tantárgyakból készülhetnek az emelt szintű érettségire.
pályaorientáció
Öt évfolyamos képzésünkben egy teljes tanévet szentelhetsz az intenzív nyelvtanulásnak: két idegen nyelvet heti 12, illetve 6 órában sajátíthatsz el. Emellett digitális kultúrát tanulsz, matematikából és magyarból pedig kiscsoportos foglalkozásokon fejlődhetsz. A következő négy évben tovább mélyítheted tudásodat, és felkészülhetsz az emelt szintű érettségire, a nyelvvizsgákra és a továbbtanulásra.
pályaorientációs_nap
Nyolc évfolyamos képzésünkben ötödik osztálytól segítjük diákjainkat tehetségük kibontakoztatásában. Kiemelt szerepet kap az intenzív nyelvtanulás, a matematikai gondolkodás és a kommunikációs készségek fejlesztése. A csoportbontásos órák lehetőséget adnak az egyéni igényekhez igazodóó tanulásra, a nyolc év biztos alapokat biztosít a tudatos pályaválasztáshoz és a sikeres továbbtanuláshoz.

Így lehetsz kazinczys

1. Tájékozódás

Ismerd meg képzéseinket és felvételi tudnivalóinkat a Nyitott kapuk napján!

2026. nov. 10., 11., 12. és 23.

2. Jelentkezés

Jelentkezz a központi írásbelire, majd a választott gimnáziumi képzésre!

2026. dec. 1. és 2027. febr. 22.

3. Felvételi

Írásbeli magyarból és matematikából, a nyolc évfolyamos képzésben szóbeli is.

2027. jan. 23., illetve márc. 1–19.

4. Eredmények

Ismerd meg írásbeli eredményedet, majd kövesd a felvételi döntést!

Eredmény: 2027. febr. 12.

5. Beiratkozás

Sikeres felvételi után várunk a beiratkozásra. Hamarosan kazinczys leszel!

2027. június 24-25.

Gyakran ismételt kérdések

Negyedik osztály után nyolcévfolyamos, nyolcadik osztály után négy- vagy ötévfolyamos (nyelvi előkészítő) képzésre lehet jelentkezni. Mindhárom képzésben választható emelt szintű angol- vagy németnyelv-oktatás. A jelentkezéshez szükséges tanulmányi kódokat a képzések bemutatásánál és a felvételi tájékoztatóban találod.

Minden jelentkező központi írásbeli vizsgát tesz magyar nyelvből és matematikából. Az írásbeli időpontja 2027. január 23., 10.00 óra. Igazolt akadályoztatás esetén a pótló írásbelire 2027. február 3-án, 14.00 órakor kerül sor.

Szóbeli vizsgát csak a nyolcévfolyamos gimnáziumi képzésbe jelentkező negyedikesek tesznek, 2027. március 1–19. között. A vizsgán a hangos olvasást, a szövegértést, a kommunikációs készséget és a matematikai-logikai gondolkodást vizsgáljuk. Nem elsősorban lexikális tudást kérünk számon.

A négy- és ötévfolyamos képzésben legfeljebb 150 pont szerezhető: 50 pont a 7. év végi és 8. félévi meghatározott tantárgyi jegyekből, 100 pont a központi írásbelin. A nyolcévfolyamos képzésben összesen 170 pont érhető el: 30 hozott pont, 100 írásbeli és 40 szóbeli pont.

A központi írásbeli vizsgára 2026. december 1-jéig, magába a gimnáziumba pedig 2027. február 22-ig kell jelentkezni. Ez két külön jelentkezési lépés. A szükséges tudnivalókat és a tanulmányi területek kódjait a részletes felvételi tájékoztatónk tartalmazza.

Az írásbeli vizsga eredményéről 2027. február 12-én adunk tájékoztatást. A felvételi jegyzéket március 22-én hozzuk nyilvánosságra. A végleges felvételi döntésről legkésőbb 2027. május 7-ig értesítjük a jelentkezőket.

A Nyitott kapuk napjain szeretettel várjuk az érdeklődőket. A négy- és ötévfolyamos képzések iránt érdeklődőket 2026. november 10-én 15.00 órakor és november 11-én 16.45 órakor, a nyolcévfolyamos képzésre készülőket november 12-én és 23-án 17.00 órakor várjuk.

Igen. A Kazinczy saját kollégiumot működtet, amely lányoknak és fiúknak egyaránt biztosít elhelyezési lehetőséget. A kollégiumi igényt a jelentkezési lapon kell jelezni.