Négy évfolyamos gimnáziumi képzés

Tanulmányi terület kódjai: 0001 (angol); 0002 (német)

A 4 évfolyamos gimnáziumi képzés intenzív idegen nyelvi oktatással egészül ki emelt szintű tanterv alapján. Ez azt jelenti, hogy a tanulók a négy év során magas óraszámban tanulják az első nyelvként választott idegen nyelvet. Az idegen nyelvi oktatási program alapvető célja az, hogy a gimnáziumi képzésben részt vevő tanuló legalább két idegen nyelven, kommunikatív módon legyen képes alkalmazni tudását, és az érettségi bizonyítvány mellett hozzásegítsük közép- és/vagy felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványok megszerzéséhez is.

Gimnáziumunk idegen nyelvi kínálata: angol, német, francia. Emelt szintű tanterv szerint a német és az angol nyelvet oktatjuk, a francia nyelv tanulására tehetségfejlesztő foglalkozás keretében van lehetőség. Az intenzív nyelvi képzés növeli a bejutás esélyeit bármely egyetemre, illetve a felsőfokú tanulmányok idegen nyelvterületen végzésének (teljes képzés, részképzés) lehetőségét is megalapozza.

Valamennyi közismereti tárgyat a gimnáziumi tanterv alapelvei és követelményei szerint oktatjuk, tanulóink a pályaorientációjuknak megfelelő tárgyakból tudásukat az utolsó két évben emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítésen mélyíthetik el. Iskolánk minden tantárgyból tudja biztosítani az emelt szintű érettségi követelmények eredményes teljesítésének feltételeit.

A felvételi pontok számítása: 50+100=150

  • Hozott pontok: maximum 50 pont. A 7. év végi és 8. félévi magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyak osztályzatainak összege.
  • Szerzett pontok: maximum 100 pont. A matematika (50 pont) és a magyar nyelv és irodalom (50 pont) vizsgaeredmények összege.

Rangsorolás pontazonosság esetén

Az iskola felvételi vizsgáin pontazonosság esetén a rangsorolás során az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül előnyt élvez:

  • a halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű tanuló, majd
  • az a jelentkező, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található, majd
  • akinek különleges helyzete azt indokolja (különleges helyzetűnek tekintjük a jelentkezőt akkor, ha testvére is iskolánkba jár, illetve, ha szülője, nagyszülője az iskola alkalmazottja).