Nyelvi előkészítő 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzés

Tanulmányi terület kódjai: 0005 (angol); 0006 (német)

Az 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzést a minisztérium a 2004/2005. tanévtől engedélyezi. 9. évfolyamon nyelvi előkészítés folyik, két idegen nyelvet tanítunk heti 12, illetve 6 órában. Ezen kívül heti 4 órában digitális kultúrát, a fennmaradó órakeretben pedig csoportbontásban matematikából és magyar nyelvből tartunk képességfejlesztő foglalkozásokat. Egyértelmű célunk, hogy a tanulók felkészüljenek az idegen nyelvek készségszintű használatára, valamint az emelt szintű érettségi vizsga letételére.

Az angol és a német mellett a francia nyelv tanulására tehetségfejlesztő foglalkozás keretében van lehetőség. Az intenzív nyelvi képzés növeli a bejutás esélyeit bármely egyetemre, illetve a felsőfokú tanulmányok idegen nyelvterületen végzésének (teljes képzés, részképzés) lehetőségét is megalapozza.

Valamennyi közismereti tárgyat a gimnáziumi tanterv alapelvei és követelményei szerint oktatjuk, tanulóink a pályaorientációjuknak megfelelő tárgyakból tudásukat az utolsó két évben emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítésen mélyíthetik el. Iskolánk minden tantárgyból tudja biztosítani az emelt szintű érettségi követelmények eredményes teljesítésének feltételeit.

A felvételi pontok számítása: 50+100=150

  • Hozott pontok: maximum 50 pont. A 7. év végi és 8. félévi magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyak osztályzatainak összege.
  • Szerzett pontok: maximum 100 pont. A matematika (50 pont) és a magyar nyelv és irodalom (50 pont) vizsgaeredmények összege.

Rangsorolás pontazonosság esetén

Az iskola felvételi vizsgáin pontazonosság esetén a rangsorolás során az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül előnyt élvez:

  • a halmozottan hátrányos helyzetű, hátrányos helyzetű tanuló, majd
  • az a jelentkező, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található, majd
  • akinek különleges helyzete azt indokolja (különleges helyzetűnek tekintjük a jelentkezőt akkor, ha testvére is iskolánkba jár, illetve, ha szülője, nagyszülője az iskola alkalmazottja).